Kozma Ferencz napok Mezőhegyesen

Hajnalosan indultunk útnak péneteken, október 12. én. A nyolc személyes minibusz szinte megtelt a magyarósi delegáció tagjaival. Nagy útra indultunk  a szó szoros értelmében, hiszen ötszáz kilóméterre van Szentgyörgy Mezőhegyestől, de annál nagyobb útra átvitt értelemben, hiszen Mezőhegyes lett Sepsimagyarós első testvértelepülése. Nagyon örvendtem ennek a lehetőségnek, hiszen  lovasembernek külön megtiszteltetés, hogy Kozma Ferencre emlékeztek, aki a lótenyésztést Magyarországon új alapokra helyezte.

Kozma Ferencz, leveldi (Sőrnye puszta, 1826. szeptember 19. – Mezőhegyes, 1892. július 6.) földművelésügyi miniszteri titkár, majd tanácsos, aki sokat tett Mezőhegyes gazdálkodásának, ezen belül lótenyésztésének fellendítéséért.

1826. szeptember 19-én született a Somogy megyei Sőrnye pusztán. Apja, Kozma Ferenc, földbirtokos és ügyvéd volt Kaposváron. Testvérbátyja Kozma Sándor, későbbi főügyész volt. Középiskolásként – Petőfihez és Jókaihoz hasonlóan – Pápán, a református gimnáziumban tanult. A gimnázium elvégzése után a belovai katonai intézet hallgatója lett. 1843-ban tiszti növendékként lépett be a 6. (varasd-szentgyörgyi) határőr gyalogezredbe. 1845-ben felvették a bécsi nemesi testőrség állományába, mint hadnagy. Mivel hazafias érzelme mindennél erősebb volt, 1848-ban a szabadságharc hírére – lovával együtt – hazaszökött és szeptember 27-én már a XVI. honvéd zászlóaljban találjuk, mint honvéd főhadnagyot. 1849. április 19-én a nagysallói csatában megsebesült. Felgyógyulása után tovább harcolt a Kmetty hadosztályban. A világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült, majd a Fejér megyei Baracskán telepedett le. Megházasodva, felesége – Domokos Judit – birtokán gazdálkodott tovább.

1861-től részt vett a megyei közéletben, főszolgabíróvá választották, de az alkotmányos élet megszűntével ismét birtokára vonult vissza. A provizórium alatt a Budai Helytartótanács titkára, majd 1867-től az Földművelésügyi Minisztérium lótenyésztési főosztályának vezetője volt.

1868-ban magyar-osztrák vegyes bizottság szállt ki Mezőhegyesre az ingó és ingatlan vagyon számbavételére. A magyar bizottság vezetője Kozma Ferenc volt. 1869. január 1-jén történt Mezőhegyes végleges átadása magyar vezetésbe. Kozma Ferenc azonnal megkezdte a méntelepek ujjászervezését, nevezetesen Bábolnán tiszta arab, Kisbéren telivér angol, Mezőhegyesen és Fogarason többféle kitűnő fajtát hozott be, s e nemes fajokból elárasztotta az országot elsőrendű ménlovakkal. Az eredményeit megtekintő király 1872. májusban, ott helyben kinevezte miniszteri tanácsossá, ezt követte a szent István-rend és több külföldi rendjel. Sikeres működése legfényesebb eredménye volt az 1885. országos kiállításon felmutatott lókiállítás, mely a maga nemében páratlan volt Európában. Kozma legjobb munkatársa Mezőhegyesen Gluzek Gyula igazgató és gróf D'Orsay Olivér ménesparancsnok volt. Minden nyár elején végig szokta járni a ménestelepeket és birtokokat, hogy a méneseket osztályozza és selejtezze, a gazdaságokat elrendezze. Ilyen szemleúton halt meg 1892. július 6-án Mezőhegyesen, ahol az 1898. május 23-án leleplezett, Zala György készítette díszes emlékszobra áll. Emlékszobrot emeltek neki Kisbéren is, Baracskán pedig sírját közadakozásból készült oszlop jelöli. (WIKIPEDIA.ORG)

Délután három órakor érkeztünk meg. A polgármesterünk a családjával külön útvonalon ment és még a fogadás előtt gondoltuk, hogy megvárjuk, mert együtt szerettünk volna megérkezni. Mivelhogy Mezőhegyes kis város, ezért nem tudtunk várni, mert rögtön hívtak telefonon, hogy menjünk a Centrál étteremhez, ahova a találka volt megbeszélve.  Találkoztunk a polgármeteri hivatal munkatársával és beinvitáltak a Centrál étterembe, ahol kávéztunk meg egy kis pogácsát ehettünk. Én már ugyan jártam Mezőhegyesen egy ífjúsági találkozón, de ami a templomi koncertet illeti, nem voltam felkészülve. A koncertet a református templomban tartották, és csodálatosan szép volt. Az i betűre a pontot a fúvós zenekar akkor tette fel, amikor záró számként a "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" című dalt adták elő. Nagyon szép volt az előadás. Végig a könnyeimmel küzdöttem és örvendtem, hogy megint talán mondhatni, hogy második otthonomban lehetek.

Szombat, október 13.

A csodálatosan felujított Centrál étteremben reggeliztünk. A júniusi ífjúsági napokon még körbe volt állványozva az épület és nem lehetett látni  Mezőhegyes egyik legszebb épületét.

Centál Étterem, Mezőhegyes

Centrál Étterem épület emeleti része.

Centrál Étterem épülete

A finom reggeli után következett a ménvizsga a fedeles lovarda és a parancsnoki épület előtt. Csodálatos hangulata van ennek az épületegyüttesnek, meg az óriási platánfáknak. Nagyon jól meg volt szervezve a ménvizsga. Volt egy nagyon jó kommentátor, aki a Nóniusz méneket a fejüktől a patájáukig kihangoston elemezett  kihangosítón. Mind később megtudtuk, a hat felvezetett mén teljesítette a követelményeket és kivétel nélkül fedezőméneknek minősítették őket. 

,

A lovakat az egykori parancsnoki épület előtt vezették fel.

A mének akciós és lendületes mozgásukkal nyűgözték le a nézőket.

A kézen való bemutatás után a fedeles lovardában, szabadon mozogva is vizsgáztak a mének.

 

 A ménesudvaron megesett bírálat után, szokás szerint, a Centrál Étteremben volt az ebéd. Utána az Általános Művelődési Központban volt a Kozma Ferencz munkásságát és emlékét felidéző ünnepség valamint a testvértelepülési szerződések aláírása.

Kovácsné Dr. Faltin Erzsébet polgármesterasszony emlékezik Kozma Ferenczre.

Kovácsné Dr. Faltin Erzsébet polgármesterasszony és Dr. Ráduly István polgármester úr aláírták a testvérkapcsolati szerződést.

A megemlékezés után tovább folytatódott az ünnepség sorozat. Kozma Ferencz emléktábla avatás után a magyarósi delegáció megtekintette a Helytörténeti múzeum kiállítását. Mivelhogy már láttam a tárlatot a júniusban szervezett ifjúsági napokkor, kihasználtam a lehetőséget és egy igen karakteres úriemberrel, Dr. Sás Menyhárttal beszélgettem, akit aznap kiszemeltem a ménvizsgán, hiszen nagyon odaillően, kifényesített lovagló csizmában érkezett az eseményre. Állattenyésztést végzett Gödöllőn és sokan az utolsó gazdatisztnek emlegetik, amit ő igen büszkén mesélt el. Nagyon jót beszélgettünk és ellátott tanácsokkal, amelyek a lótenyésztést illetik hiszen pár ismerősömmel a Székely ló újratenyésztését tűztük ki célul, amit Sás Úrnak is elmeséltem. Sajnos elhúzódott a tárlat megtekintése, és lemaradtunk a mének egyes fogatban történő vizsgájáról. Majd a Ménesbirtok Zrt. Központi Dísztermében volt könyvbemutató, aminek a végére értem oda. Szenzációs könyvet mutattak be, ami Mezőhegyest mutatja be régi képeslapokon. Pontosabban "Békebeli Üdvözlet Mezőhegyesről" , írta Kerekes György. Az estet egy szenzációs fogadás zárta a Nóniusz Hotel dísztermében, ahol Papp István a Ménesbirtok igazgatója fogadta a vendégeket.

AKozma Ferencz emléktábla előtt Veres Zoltán alpolgármester úr mond beszédet.

Finomságokban gazdag svédasztal a Noniusz Hotel dísztermében.

Vasárnap , október 14. 

Szokásosan a Centrál étteremben reggeliztünk. Utána a Semex kanadai bikatenyészethez vezényeltek bennünket. Veress Zoltán alpolgármester úr tartott egy nagyon érdekfeszítő előadást. Megtudtuk hogy ott van a világ egyik legjobb Holstein bikája, nevezetesen Amigletti Numero Uno. Patikába illő tisztaság van a az istállóban. Nagyon komolyan felszerelt laboratóriumban készítik elő a spermát mesterséges termékenyítésre.

A bikatenyészet után átmentünk egy vállalkozóhoz, aki Koi halakat tenyésztett illetve kerti tavakat rendez be. Csodálatosan szép, zegzúgos berendezett tórendszert csodálhattunk meg. Sajnos a kanca és csikók szemléjéről lemaradtunk. Ezután újra megebédeltünk.

Ebéd után átmentünk a Kozma Ferencz emlékműhöz és Papp István ménesbirtok igazgató beszédét követően a polgármester asszony is megkoszorúzta az emlékművet.

Kozma Ferencz emlékmű.

Hagyományörző huszár is részt vett a koszorúzáson.

A koszorúzás és ünnepi beszédek után a Kozma Ferencz emlékversenyen résztvevő fogatok felvonultak az emlékmű előtt.

Sajnos az emlékversenyből is keveset láttunk hiszen eléggé hideg is volt. Hazamentünk és kis pihenő után már az utolsó vacsoránál voltunk. A vacsoránál körben ültünk és mindenki bemutatkozott. Itt már csak a magyarósi delegáció volt jelen a mezőhegyesi képviselőkkel. Szabad beszélgetésben a polgármesterek a további együttműködés lehetőségeit fejtegették. Aki másnap reggel nem tudott jönni, attól elbúcsúztunk és elvonultunk szálláshelyünkre, ami nem volt más, mint az egykori főépítésznek a villája, ami most szociális kisegítő központként működik. Hétfő reggel, reggeli után a polgármester nő fogadott irodájában, amit bemutatott, és egy közös kép után a polgármesteri hivatal előtti fényképezés után útrakeltünk Háromszék felé.

A polgármesteri hivatal előtt, amit a mezőhegyesiek viccesen "kan-tárnak" neveznek, hiszen egykor itt volt a nőtlen katonatisztek szállása.

A fák azt sugallják...

Ma reggel is kimentem a telekre. A napsütéses napfelkelte helyett, a borús ég várt. Sötét szürke felhők borították be a háromszéki tájat. Most nem rajzolódtak ki a telkek meg a dombok vonalai olyan élesen. A szél is fújt. Átjárta a pulóveremet is. De hát ez ilyen. Olyan, mint az élet. Megvannak a ciklusok. Van, amikor nekünk kedvez a sors, és van, amikor mintha ellenünk dolgozna. Érdekes módon a múltkor, mikor még jó idő volt, akkor is megvolt a zord időnek a jele a természetben. Megvannak a természetben is a nehéz idők jelei, hogy nem mindig olyan könnyű az élet. Nekem ezt a telken lévő fák sugallták. Az apró jelek, ha jobban figyelünk, olyanok, mint egy útszéli forgalmi terelő tábla. Szembe kiált velünk, hogy vigyázat, mert néha rázós az "út". Ezeket a fákat fényképeztem le.

Ez a nyírfa a félszigetnek az oldalában nőtt. Nem tudom, mi oka lehetett, hogy ilyen csavarodva, meg meghajolva nőtt ki a földből, de talán azt sugallja, hogy a nehéz kezdet után is lehet felfele emelkedni. Nem mindig könnyű, de ha kitart az ember, akkor van esély a gyökerektől az ág hegyéig vinni a nedvet és éltetni az utolsó ág levelét is.

Sajnos van ilyen is, amikor előre nem látható tényező fogja kettétörni a sorsot. Nem a legjobb helyen volt ez az almafa, mert a medve bejárt a gyümölcsére, és addig addig húzta az ágat, ameddig letörött a fa. De talán ez nem is a fa hibája. Csak a fa maga tudná talán elmesélni, hogy hány bocsos medvének adott táplálékot, és a medve anyatején keresztül hány bocsot táplált. Talán ha vadgazdálkodási mérnökeink gondoskodtak volna a medveállomány eltartásáról, akkor szegény fa nem pusztul bele a szolgálatba.

Ezt a fát is húzza a sors, mint a szegény embert. Már a gomba is "megtámadta", de még mindig áll a lábán. Robusztus egy alkat. Kiállta hosszú évek folytán az idő próbáit.

Ez a fa is sokat árulkodik. Talán meg a villám is belecsaphatott valamikor azért van így meghasadva  a kérge. Ő is azt sugallja, hogy mindent lehet, ha van kitartás meg erő. Mindig kell tudni újrakezdeni. Ha megvannak a tápláló gyökerek, akkor lehet haladni. Talán nekünk is ezt kell tennünk. Vissza kell néha térnünk a saját gyökereinkhez és onnan táplálkozni, hogy megmaradhassunk.

Ezt a fát is meghasította és kimarta a sors. De a szélben meg se moccan a dereka. Csupán az ágai mozognak a szélben. A törzse az mozdulatlan és állandó. Olyan, mint egy vitéz a csatatéren, vagy mint egy a puszta hétköznapokban megedződött székely ember. Már már kimerültnek meg fáradtnak látszik. De még mindig állja a zord időket is. Ugyanúgy dolgozik, meg elmeséli a múltat. Mindig mond valami okosat. Tele van bölcsességgel és igazsággal.

Még a temetőbe is elkísér minket, székelyeket a fa. Ott már díszít és katonai mivoltunkra emlékeztet. Érdekes, hogy a templom főbejárata is meg a sírkövek is keletre néznek, mint hajdanán a jurta ajtaja. Emlékeztet bennünket, hogy a nagy keleti sztyeppék gyermekei vagyunk mi. Keleti, lovat tartó harcos nemzedék vagyunk. És meglátszik, mert nagyapáink, unokabátyáink emelt fővel hordták és szerencsés esetben még mindig hordják a keresztjüket. Áldás szálljon rájuk.

Talán ezek a fák ezt sugallják. Vannak nehezebb idők, de ki kell tartani. Vissza kell nézni és erőt kell gyűjteni a múltunkból. Meg kell tanulni a hagyományt és tovább kell éltetni őket. Nekem ez a kaland most már itt falun. Minél többet megtanulni, megőrizni és tovább adni.

Erdőlünk Pistabácsival

Érdekes betekintést nyertem az őszi munkának egyik mozzanatába. Annak érdekében hogy megtanuljam én is a hagyományt és hogy itt tovább adhassam alaposan dokumentáltam a kisüzemű fakitermelést. Érdekes, hogy minden apró mozzanatnak megvan a saját logikája és miértje a felkészüléstől a hazatérésig. Bartha István unoka nagybátyám a kollektív idők (termelési szövetkezet) alatt brigádos (csoportvezető) volt és nagyon érti a falusi mesterségeket. Nekem ő volt aki elmagyarázta a lóval kapcsolatos első dolgokat és nagyon sokat tanultam tőle, és még tanulhatnék. Már a 81. évét tapossa, de nagyon jól bírja magát. Régebb még vadászott is.

Visszatérve az erdőléshez, az első mozzanat a szekérnek az előkészítése. A szekérnek a rajtorjáit meg az ajdeszkáját ki kell venni. Vagy egybe kiemeljük az egészet vagy pedig szétszedjük. Mi ez alkalommal kiemeltük mert, essze-vissza van drótozva, ahogy Pistabácsi mondta és egyszerűbb kiemelni mint szétszedni és utána összedrótozni megitn. Szóval egyszer a szekérnek az első lőcseit levesszük a tengelyről és utána a hátulsó, utána az első felét kivesszük.

Az első tengelyről levesszük a lőcsöt.

A derék első része alá a fergettyű mögött keresztbe teszünk egy rudat, a derekat hátul kiemeljük.

Az első kissebb fergettyüt nagyra cseréljük.

A nyujtóra rácsavarjuk a fa lekötő láncot, de úgy, hogy a lánc felette nem pedig alatta kereszteződik. Igy össze tudja fogni a fát amikor megkötésre kerül.

A rókincára (ami hátul tartja a szekér ódalát) pedig felkötjük a fa huzató láncot, aztán összecsavarjuk és beleszurjuk a fejszét.

Utána hasonló képpen egy lánccal felkötjuk a láncfűrészt.

Ú

Az első fergettyűtől a hátsó rókincáig teszünk egy deszkát és arra teszünk egy-egy ölelés szénát amin ülni fogunk.

Úton az erdőben.

Miutan megalltunk egy rakodásra alkalmas helyet a szekérnek és megtaláltuk a kipecsételt fát, nekiállunk és szakszerűen kidöntjük a fát.

Először is éket vágunk bele arra az olalra amerre dönteni szeretnénk. Utána meg szembe vágunk vele, és ha minden jól megy és nem akad fel a fa akkor kidől a tervezett helyre.

Miután a fa kidőlt és fejszével lecsaptuk az ágait, négy méteres rönkökbe vágjuk és kihuzassuk a megfelelő helyre.

A rakodási terepet úgy kell választani, hogy a hegy felöli oldalra huzassuk fel a fát, és majd onnan rakodunk.

Miután megrakodtunk felkössük a fa lekötő láncot amit rakodás előtt le kell szerelni. A rakodo láncot egy csatlónak nevezett karóval megszorítsuk.

Visszapakolunk a szekérre és útnak indulunk hazafelé. Közben a meredek lejtőkön megkötjük a kereket a kerékkötő lánccal ami a nyujtóhoz van kötve.

Araszolunk kifele az erdőből.

Itt már a falu is látszik.

Az esztenáról (majoros háztól) már egész jól látszik a falu.

Ajánlatos egy tarisznyába valami elemózsiát vinni mert ha úgy jár az ember mint ahogy mi is jártunk akkor alaposan megéhezik. Ahogy levágtuk a fát, nekidőlt egy másiknak és másfél óráig kínlódtunk mig le nem tudtuk huzatni a lóval. Pista bácsi azt mondta, hogy így se volt az erdőbe még soha, hogy ne vigyünk egy kis pálinkát.

Sajnos ez jó mókának tűnik, de valahol ott van az is, hogy egyes emberek akik ledolgozták életüket a kollekívbe azon a sorban vannak, hogy a téli fát kínkeserves munkával kell megszerezzék, mert az állami nyugdíjból nem futja arra, hogy valaki fát hozzon neki. De hát van aki még a saját korát is meghazuttolva erdőlni jár. A fiatal aki elmegy vele, annak tanulás meg egy élmény az ilyen munka. Sokat meg lehet tanulni, meg sok kis mesét lehet hallani közben. Ne forduljunk el öregeinktől és segítsünk közbe nekik, mert megérdemlik.

Ivánkábol Simon tanya

Érdekes módon eleinte még a mellettem elzümmögő légytől is féltem. De később nagyon megbarátkoztam az új környezettel és már a teljes szabadságot jelentette számomra ez a kis Székely falu, a bodzai hegyek lábánál. Reggeli után kiszaladtam a kapun és nyakamba vettem a falut. Köszöntem mindenkinek illedelmesen és mindenkitől megérdeklődtem, hogy hova megy és mit csinál. Ha a program érdekesnek mutatkozott akkor csatlakoztam én is. Olyan is volt hogy kimentem a mezőre szénát csinálni és este megvacsoráltam. Különösen szerettem Kese Kálmán bácsinak segíteni mert a felesége Émike néni nagyon finomakat főzött. Emelett még ott volt a velem egykorú unokája is szintén Kálmán és velük játszottunk mikor nem kellet segíteni. Igy ivódott bele Sepsimagyarós a szervezetembe. Sok gyerekkori emlék idefűz, és a sors sokszór megtérített külföldi utamról és ide helyezett vissza. Egyik ilyen élményem volt mikor mentünk be Sepsiszentgyörgyre autóval és láttunk egy szarvasbikát. Megálltam az autóval és a szarvasbika mintha ott sem lennénk, megállt az út közepén tőlünk 10 méterre, megnézett és szép lassan továbbmetn. Ez a pillanat azt sugallta nekem, hogz megérkeztem. Itthon vagyok és ez a helyem.

Sepsimagyarós a Szénégetőről nézve.

Voltak még ilyen meghitt pillanatok még. Olyan is történt, hogy kora tavasszal amikor már kibujt a hótakaró alól az őszi vetés bejártak az őzek legelni a friss hajtásokon. Egy ilyen alkalmat elkaptam és tizenegy fős őzcsordát terlegettem kint a határban lóhátról. Aztán ahogy a faluhoz közel értünk fogták magukat és kiszaladtak az erdőbe. Csodálatos ez a táj. Nagyon szép itt a magyarósi határban lovagolni, és alkalom adtán átlovagolok Feldobolyba, Életes Barna szobrász haveromhoz. Ez mind szép és jó, de ennyi nem elég. Érzem zsigereimben, hogy ezt a természetet és annak a varázsát szeretném nap mint nap megélni. Ezért is döntöttem úgy, hogy a beltelket ami nekem van igérve eladom és kiköltözök a falu végére ahova egy lovasturisztikai létesítményt szeretnék csinálni. Szeretném mélyebben és minden nap megélni ezt a csodálatos kapcsolatot a természettel. Ez egy tökéletesen alkalmas hely erre. És szeretném megosztani barátokkal és ide látogató vendégekkel ezt az élményt. Ennek a csoldálatos teleknek, ami egy keletre nyíló völgyben van, a varázsát anyai nagyapám Bartha János ismerte fel amikor megvásárolta a telket. Ő is azt tervezte, hogy kiköltözik az Ivánkába, de nem úgy hozta a sors. Nem volt közlekedés amivel édesanyámék iskolába járhassanak. Ezért meghíusult a terve de remélhetőleg majd én megvalósíthatom ezt.

Az Ivánka frontja, keletre néz (250 lépés széles)

Az Ivánka keletről nézve. A mögötte lévő hegy a Csere tető.

Az Ivánka külső fele a hegy alatt.

Észak - keleti panoráma az Ivánka felső feléből.

Napfelkelte a Magyarósi határban.

Azt mondják álmaink azért vannak hogy megvalósítsuk őket. Hát ezen leszek tavasztól. Akkor fogják elkezdeni az út aszfaltozását. Remélem össze fog jönni. Én bíztos megteszek mident érte.