LOVAGLÁS ELMÉLET ILLUSZTRÁCIÓK - LOVAS AKADÉMIA SOROZAT - MEZŐGAZDA KIADÓ

NÉMETHY BERTALAN

IDOMÍTÓ ÜLÉS - A KÖNYÖKTŐL A ZABLAKRIKÁIG EGY EGYENES VAN

HELYES CSATOLÁSNÁL ALAPTARTÁSBAN NEM HAT A MARTINGÁL, CSAK AKKOR HA LÓ SZÁR FÖLÉ MEGY

FIATAL LOVAKNÁL ÜGETÉSBEN KI LEHET KÖNNYÍTENI, HOGY A HÁTÁT KÍMÉLJÜK

IDOMÍTÓ ÜLÉS

KÖNNYÍTETT ÜLÉS

A LÓ MINT RUGÓ - EGY LAPRUGÓKÉNT KELL ELKÉPZELNI A LOVAT AMELY A LOVAST HORDOZZA. EZ A RUGÓ A ZABÁTÓL TARKÓN, NYAKON, HÁTON, CSÍPŐN ÁT A CSÁNKOKIG TART

A FENTI KÉPEK A MEZŐGAZDA KIADÓ ÁLTAL PUBLIKÁLT LOVASAKADÉMIA SOROZATBÓL LETTEK FELHASZNÁLVA

SZERKESZTETTE

 SIMON LAJOS 

lovasoktatás - lóidomítás

075 378 4383

lovassport oktkató

A magyarósi harangkötél

A sepsimagyarósi református templom.

A református templom karzatának egyik kazettája.

A sepsimagyarósi erdő alatt van egy takaros kis templom. Nem nagy, de otthonos és meghitt. Most egyre inkább az, hiszen az egyik legújabb magyarósi lakós, Sánta Ferenc képzőművész és restaurátor a saját házát félbehagyva nekilátott, hogy feltárja és restaurálja a barna olajfesték leple alatt rejtőzködő történelmet. Csodálatos virág és palmettaminták kerültek elő. A női karzat középső kazettája el is árulja a kazetták festésének idejét. 1797 az alkotás éve. 

Egy őzbakk a sepsimagyarósi határban.

Egerészölyv a sepsimagyarósi határban.

Nagyon örvendtem, mikor édesanyám újságolta, hogy milyen gyönyörű minták kerültek ellő. Nagyon vártam, hogy én is lássam a csodát és vittem a fényképező gépet is, hogy örökítsem meg ezt a történelmi pillanatot. Pénteken szüleimmel kijöttem Magyarósra és első utam a templomba vezetett, ahol Sánta Ferenc a tőle szokásos, szívéből áradó és a környezetében mindent átható hittel és nyugalommal végezte Keresztes Csongorral a feltáró munkát. Nagyon megható volt ez a látvány. Átpörgött szemem előtt, ahogyan a magyarósi templom, és általa az egész falu de nem utolsó sorban az újonnan készülő aszfaltos útnak köszönehetően is Sepsimagyarós is elfoglalja méltó helyét a köztudatban. Alighanem a Fennvaló írta meg ezt a sorsot a falunak. Egykoron azt hittük, hogy a Ceausescu buldózereinek áldozata lesz a falu. A kommunizmus őrult diktátorának vetett féket  ezen kis székely falunak a sorsa. Kaptunk egy jó polgármestert  dr. Ráduly István személyében, aki hogy látja a potenciált ebben a kis, kihaló félben levő faluban. Neki köszönhetően tavaly ősszel avattunk egy kis tájházat, a falu új gyöngyszemét. A fennvaló ide rendelt a faluba olyan személyeket, akik megjárva a nagy világot és belefáradva az anyagias világ mókuskerekébe, visszatértek szülőföldjükre, őshazájukba, vissza a forráshoz. Ezeket az embereket egymás mellé rendelve most már látható, hogy a Kárpátmedence egyik legkisebb pontjárol is gondoskodik a fentvaló. A kovász embereket egymás mellé rendelte, és megujjítva ennek a falunak a rendeltetését, ahol egykoron a nehéz mezei munka volt a mindennapi kenyér, most a gyökerekhez visszanyúlva megujjul kultóúrája és festői környezete által. 

Harangkötél a református templom férfi bejáratánál.

A templomból kifele jövet, a csodálatos pillanatoknak az ihletéből táplálkozva, nem is tudván hogy miért, lefényképeztem a harangozó kötelet. Az a kötél, lehet hogy minden délben kongatja a harangot már vagy száz éve. Ha annyi nincs is, de ötven bíztos igen, mert az egyháznak nincs annyi pénze, hogy a harangig érő kötelet megvegyen. Este félálomban forgolódva, gondolkoztam a kötélen. Gondolkodtam, és a szorosra húzodott csomóknak a képe villant meg előttem. 

Ha meggondoljuk, a kötél sokat nem ér magában, hanem csak alkotó része egy egységnek. Persze ugyanolyan fontos mint a másik két egység a renszerben. A kötél alsó végén ott kell legyen a harangozó, aki mozgásba hozza a renszert, és felül a harang, amely által kapcsolatba kerül a renszer a falu népével. Jelzi az időt, és kevésbé örömteli hírekről is árulkodik. Ha belegondolunk, akkor ez a rendszer sokmindent elárul. Ez nem más, mint a világegyetemnek a tökéletes mintaképe. 

Persze a csomónak is megvan a rendeltetése. Ha jobban megfigyeljük akkor két fajta csomó van. Van egy a kötélvégen, ami összefogja a kender zsinorokat, és bíztosít egy erősebb egységet. Van azon több is, hiszen húsz méterrel egy többszáz kilós harang alatt nem könnyű azt megkongatni. kell egy csomó a bal kéznek és még vagy kettő a jobbnak is. ezek nélkül a csomók nélkül szétsirülne a kenderkötél és a munka is sokkal nehezebb lenne. 

Csak így lehet fennmaradni évszázadok távlatában. De ha ezt az egységet felismerjük, és megértjük a renszer alapelveit, akkor a fennmaradásunk utolsó órájában is ujjá tudunk születni, és a rosszakaróink fátylát képesek vagyunk lerántani a szemünk elől.

Legyen hát a Világmagyarság a harangozó abban a rendszerben amelyben a politikai és civil szervezetek köteleit összfogja egy egységes rendszerbe és azt rendeltetésének megfelelően használva és összhangban mozogva vele megkongatja a harangot, és hirdeti azt, hogy még a déli harangszó hátra van. Nemsokára a székelyföldi harangok együtt fogják hirdetni az összetartozás hatalmát. Isten minket így segéljen! Ismerjük fel ezt a törvényszerűséget és lássuk be, ha a szálak külön mozognak, akkor szétesik a renszer, ha nincs meg az összhang akkor a vidám harangszó nem lessz más mint a végszó.

Kozma Ferencz napok Mezőhegyesen

Hajnalosan indultunk útnak péneteken, október 12. én. A nyolc személyes minibusz szinte megtelt a magyarósi delegáció tagjaival. Nagy útra indultunk  a szó szoros értelmében, hiszen ötszáz kilóméterre van Szentgyörgy Mezőhegyestől, de annál nagyobb útra átvitt értelemben, hiszen Mezőhegyes lett Sepsimagyarós első testvértelepülése. Nagyon örvendtem ennek a lehetőségnek, hiszen  lovasembernek külön megtiszteltetés, hogy Kozma Ferencre emlékeztek, aki a lótenyésztést Magyarországon új alapokra helyezte.

Kozma Ferencz, leveldi (Sőrnye puszta, 1826. szeptember 19. – Mezőhegyes, 1892. július 6.) földművelésügyi miniszteri titkár, majd tanácsos, aki sokat tett Mezőhegyes gazdálkodásának, ezen belül lótenyésztésének fellendítéséért.

1826. szeptember 19-én született a Somogy megyei Sőrnye pusztán. Apja, Kozma Ferenc, földbirtokos és ügyvéd volt Kaposváron. Testvérbátyja Kozma Sándor, későbbi főügyész volt. Középiskolásként – Petőfihez és Jókaihoz hasonlóan – Pápán, a református gimnáziumban tanult. A gimnázium elvégzése után a belovai katonai intézet hallgatója lett. 1843-ban tiszti növendékként lépett be a 6. (varasd-szentgyörgyi) határőr gyalogezredbe. 1845-ben felvették a bécsi nemesi testőrség állományába, mint hadnagy. Mivel hazafias érzelme mindennél erősebb volt, 1848-ban a szabadságharc hírére – lovával együtt – hazaszökött és szeptember 27-én már a XVI. honvéd zászlóaljban találjuk, mint honvéd főhadnagyot. 1849. április 19-én a nagysallói csatában megsebesült. Felgyógyulása után tovább harcolt a Kmetty hadosztályban. A világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült, majd a Fejér megyei Baracskán telepedett le. Megházasodva, felesége – Domokos Judit – birtokán gazdálkodott tovább.

1861-től részt vett a megyei közéletben, főszolgabíróvá választották, de az alkotmányos élet megszűntével ismét birtokára vonult vissza. A provizórium alatt a Budai Helytartótanács titkára, majd 1867-től az Földművelésügyi Minisztérium lótenyésztési főosztályának vezetője volt.

1868-ban magyar-osztrák vegyes bizottság szállt ki Mezőhegyesre az ingó és ingatlan vagyon számbavételére. A magyar bizottság vezetője Kozma Ferenc volt. 1869. január 1-jén történt Mezőhegyes végleges átadása magyar vezetésbe. Kozma Ferenc azonnal megkezdte a méntelepek ujjászervezését, nevezetesen Bábolnán tiszta arab, Kisbéren telivér angol, Mezőhegyesen és Fogarason többféle kitűnő fajtát hozott be, s e nemes fajokból elárasztotta az országot elsőrendű ménlovakkal. Az eredményeit megtekintő király 1872. májusban, ott helyben kinevezte miniszteri tanácsossá, ezt követte a szent István-rend és több külföldi rendjel. Sikeres működése legfényesebb eredménye volt az 1885. országos kiállításon felmutatott lókiállítás, mely a maga nemében páratlan volt Európában. Kozma legjobb munkatársa Mezőhegyesen Gluzek Gyula igazgató és gróf D'Orsay Olivér ménesparancsnok volt. Minden nyár elején végig szokta járni a ménestelepeket és birtokokat, hogy a méneseket osztályozza és selejtezze, a gazdaságokat elrendezze. Ilyen szemleúton halt meg 1892. július 6-án Mezőhegyesen, ahol az 1898. május 23-án leleplezett, Zala György készítette díszes emlékszobra áll. Emlékszobrot emeltek neki Kisbéren is, Baracskán pedig sírját közadakozásból készült oszlop jelöli. (WIKIPEDIA.ORG)

Délután három órakor érkeztünk meg. A polgármesterünk a családjával külön útvonalon ment és még a fogadás előtt gondoltuk, hogy megvárjuk, mert együtt szerettünk volna megérkezni. Mivelhogy Mezőhegyes kis város, ezért nem tudtunk várni, mert rögtön hívtak telefonon, hogy menjünk a Centrál étteremhez, ahova a találka volt megbeszélve.  Találkoztunk a polgármeteri hivatal munkatársával és beinvitáltak a Centrál étterembe, ahol kávéztunk meg egy kis pogácsát ehettünk. Én már ugyan jártam Mezőhegyesen egy ífjúsági találkozón, de ami a templomi koncertet illeti, nem voltam felkészülve. A koncertet a református templomban tartották, és csodálatosan szép volt. Az i betűre a pontot a fúvós zenekar akkor tette fel, amikor záró számként a "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" című dalt adták elő. Nagyon szép volt az előadás. Végig a könnyeimmel küzdöttem és örvendtem, hogy megint talán mondhatni, hogy második otthonomban lehetek.

Szombat, október 13.

A csodálatosan felujított Centrál étteremben reggeliztünk. A júniusi ífjúsági napokon még körbe volt állványozva az épület és nem lehetett látni  Mezőhegyes egyik legszebb épületét.

Centál Étterem, Mezőhegyes

Centrál Étterem épület emeleti része.

Centrál Étterem épülete

A finom reggeli után következett a ménvizsga a fedeles lovarda és a parancsnoki épület előtt. Csodálatos hangulata van ennek az épületegyüttesnek, meg az óriási platánfáknak. Nagyon jól meg volt szervezve a ménvizsga. Volt egy nagyon jó kommentátor, aki a Nóniusz méneket a fejüktől a patájáukig kihangoston elemezett  kihangosítón. Mind később megtudtuk, a hat felvezetett mén teljesítette a követelményeket és kivétel nélkül fedezőméneknek minősítették őket. 

,

A lovakat az egykori parancsnoki épület előtt vezették fel.

A mének akciós és lendületes mozgásukkal nyűgözték le a nézőket.

A kézen való bemutatás után a fedeles lovardában, szabadon mozogva is vizsgáztak a mének.

 

 A ménesudvaron megesett bírálat után, szokás szerint, a Centrál Étteremben volt az ebéd. Utána az Általános Művelődési Központban volt a Kozma Ferencz munkásságát és emlékét felidéző ünnepség valamint a testvértelepülési szerződések aláírása.

Kovácsné Dr. Faltin Erzsébet polgármesterasszony emlékezik Kozma Ferenczre.

Kovácsné Dr. Faltin Erzsébet polgármesterasszony és Dr. Ráduly István polgármester úr aláírták a testvérkapcsolati szerződést.

A megemlékezés után tovább folytatódott az ünnepség sorozat. Kozma Ferencz emléktábla avatás után a magyarósi delegáció megtekintette a Helytörténeti múzeum kiállítását. Mivelhogy már láttam a tárlatot a júniusban szervezett ifjúsági napokkor, kihasználtam a lehetőséget és egy igen karakteres úriemberrel, Dr. Sás Menyhárttal beszélgettem, akit aznap kiszemeltem a ménvizsgán, hiszen nagyon odaillően, kifényesített lovagló csizmában érkezett az eseményre. Állattenyésztést végzett Gödöllőn és sokan az utolsó gazdatisztnek emlegetik, amit ő igen büszkén mesélt el. Nagyon jót beszélgettünk és ellátott tanácsokkal, amelyek a lótenyésztést illetik hiszen pár ismerősömmel a Székely ló újratenyésztését tűztük ki célul, amit Sás Úrnak is elmeséltem. Sajnos elhúzódott a tárlat megtekintése, és lemaradtunk a mének egyes fogatban történő vizsgájáról. Majd a Ménesbirtok Zrt. Központi Dísztermében volt könyvbemutató, aminek a végére értem oda. Szenzációs könyvet mutattak be, ami Mezőhegyest mutatja be régi képeslapokon. Pontosabban "Békebeli Üdvözlet Mezőhegyesről" , írta Kerekes György. Az estet egy szenzációs fogadás zárta a Nóniusz Hotel dísztermében, ahol Papp István a Ménesbirtok igazgatója fogadta a vendégeket.

AKozma Ferencz emléktábla előtt Veres Zoltán alpolgármester úr mond beszédet.

Finomságokban gazdag svédasztal a Noniusz Hotel dísztermében.

Vasárnap , október 14. 

Szokásosan a Centrál étteremben reggeliztünk. Utána a Semex kanadai bikatenyészethez vezényeltek bennünket. Veress Zoltán alpolgármester úr tartott egy nagyon érdekfeszítő előadást. Megtudtuk hogy ott van a világ egyik legjobb Holstein bikája, nevezetesen Amigletti Numero Uno. Patikába illő tisztaság van a az istállóban. Nagyon komolyan felszerelt laboratóriumban készítik elő a spermát mesterséges termékenyítésre.

A bikatenyészet után átmentünk egy vállalkozóhoz, aki Koi halakat tenyésztett illetve kerti tavakat rendez be. Csodálatosan szép, zegzúgos berendezett tórendszert csodálhattunk meg. Sajnos a kanca és csikók szemléjéről lemaradtunk. Ezután újra megebédeltünk.

Ebéd után átmentünk a Kozma Ferencz emlékműhöz és Papp István ménesbirtok igazgató beszédét követően a polgármester asszony is megkoszorúzta az emlékművet.

Kozma Ferencz emlékmű.

Hagyományörző huszár is részt vett a koszorúzáson.

A koszorúzás és ünnepi beszédek után a Kozma Ferencz emlékversenyen résztvevő fogatok felvonultak az emlékmű előtt.

Sajnos az emlékversenyből is keveset láttunk hiszen eléggé hideg is volt. Hazamentünk és kis pihenő után már az utolsó vacsoránál voltunk. A vacsoránál körben ültünk és mindenki bemutatkozott. Itt már csak a magyarósi delegáció volt jelen a mezőhegyesi képviselőkkel. Szabad beszélgetésben a polgármesterek a további együttműködés lehetőségeit fejtegették. Aki másnap reggel nem tudott jönni, attól elbúcsúztunk és elvonultunk szálláshelyünkre, ami nem volt más, mint az egykori főépítésznek a villája, ami most szociális kisegítő központként működik. Hétfő reggel, reggeli után a polgármester nő fogadott irodájában, amit bemutatott, és egy közös kép után a polgármesteri hivatal előtti fényképezés után útrakeltünk Háromszék felé.

A polgármesteri hivatal előtt, amit a mezőhegyesiek viccesen "kan-tárnak" neveznek, hiszen egykor itt volt a nőtlen katonatisztek szállása.

A fák azt sugallják...

Ma reggel is kimentem a telekre. A napsütéses napfelkelte helyett, a borús ég várt. Sötét szürke felhők borították be a háromszéki tájat. Most nem rajzolódtak ki a telkek meg a dombok vonalai olyan élesen. A szél is fújt. Átjárta a pulóveremet is. De hát ez ilyen. Olyan, mint az élet. Megvannak a ciklusok. Van, amikor nekünk kedvez a sors, és van, amikor mintha ellenünk dolgozna. Érdekes módon a múltkor, mikor még jó idő volt, akkor is megvolt a zord időnek a jele a természetben. Megvannak a természetben is a nehéz idők jelei, hogy nem mindig olyan könnyű az élet. Nekem ezt a telken lévő fák sugallták. Az apró jelek, ha jobban figyelünk, olyanok, mint egy útszéli forgalmi terelő tábla. Szembe kiált velünk, hogy vigyázat, mert néha rázós az "út". Ezeket a fákat fényképeztem le.

Ez a nyírfa a félszigetnek az oldalában nőtt. Nem tudom, mi oka lehetett, hogy ilyen csavarodva, meg meghajolva nőtt ki a földből, de talán azt sugallja, hogy a nehéz kezdet után is lehet felfele emelkedni. Nem mindig könnyű, de ha kitart az ember, akkor van esély a gyökerektől az ág hegyéig vinni a nedvet és éltetni az utolsó ág levelét is.

Sajnos van ilyen is, amikor előre nem látható tényező fogja kettétörni a sorsot. Nem a legjobb helyen volt ez az almafa, mert a medve bejárt a gyümölcsére, és addig addig húzta az ágat, ameddig letörött a fa. De talán ez nem is a fa hibája. Csak a fa maga tudná talán elmesélni, hogy hány bocsos medvének adott táplálékot, és a medve anyatején keresztül hány bocsot táplált. Talán ha vadgazdálkodási mérnökeink gondoskodtak volna a medveállomány eltartásáról, akkor szegény fa nem pusztul bele a szolgálatba.

Ezt a fát is húzza a sors, mint a szegény embert. Már a gomba is "megtámadta", de még mindig áll a lábán. Robusztus egy alkat. Kiállta hosszú évek folytán az idő próbáit.

Ez a fa is sokat árulkodik. Talán meg a villám is belecsaphatott valamikor azért van így meghasadva  a kérge. Ő is azt sugallja, hogy mindent lehet, ha van kitartás meg erő. Mindig kell tudni újrakezdeni. Ha megvannak a tápláló gyökerek, akkor lehet haladni. Talán nekünk is ezt kell tennünk. Vissza kell néha térnünk a saját gyökereinkhez és onnan táplálkozni, hogy megmaradhassunk.

Ezt a fát is meghasította és kimarta a sors. De a szélben meg se moccan a dereka. Csupán az ágai mozognak a szélben. A törzse az mozdulatlan és állandó. Olyan, mint egy vitéz a csatatéren, vagy mint egy a puszta hétköznapokban megedződött székely ember. Már már kimerültnek meg fáradtnak látszik. De még mindig állja a zord időket is. Ugyanúgy dolgozik, meg elmeséli a múltat. Mindig mond valami okosat. Tele van bölcsességgel és igazsággal.

Még a temetőbe is elkísér minket, székelyeket a fa. Ott már díszít és katonai mivoltunkra emlékeztet. Érdekes, hogy a templom főbejárata is meg a sírkövek is keletre néznek, mint hajdanán a jurta ajtaja. Emlékeztet bennünket, hogy a nagy keleti sztyeppék gyermekei vagyunk mi. Keleti, lovat tartó harcos nemzedék vagyunk. És meglátszik, mert nagyapáink, unokabátyáink emelt fővel hordták és szerencsés esetben még mindig hordják a keresztjüket. Áldás szálljon rájuk.

Talán ezek a fák ezt sugallják. Vannak nehezebb idők, de ki kell tartani. Vissza kell nézni és erőt kell gyűjteni a múltunkból. Meg kell tanulni a hagyományt és tovább kell éltetni őket. Nekem ez a kaland most már itt falun. Minél többet megtanulni, megőrizni és tovább adni.